Megjutalmazzák az alternatív meghajtású járművet vezetőket Eisenstadtban: januártól ingyen parkolhatnak a városban. Andrea Fraunschiel polgármester szerint az osztrák tartományi fővárosnak az intézkedés több területen is az életminőség javulását eredményezi.
Fokozatosan nevezetik az úgynevezett E-Taxikat, amelyek segítségével búcsút vesznek a fosszilis üzemanyagoktól. A belvárosi gépkocsiforgalmat is igyekeznek csökkenteni a kölcsönözhető biciklik és egyéb közlekedési eszközök elérhetővé tételével.
A város célja, hogy évente 154 tonnával csökkentse szén-dioxid-kibocsátását az alternatív módon üzemeltetett közlekedési eszközök használatának támogatásával. Aki belső égésű motorral működő személyautója helyett egyéb alternatívát választ, 2012 januárjától megspórolhatja magának az eisenstadti parkolási díjat.
Burgenland fővárosa 2010 óta az öt E-mobilitási modellrégió egyike.
Alternatív autóval ingyenes a parkolás Eisenstadtban
Címkék: zöldautó, alternatív autó, parkolás
Frissítik az amerikai Nissan Leafet
Címkék: zöldautó, elektromos autó, Nissan, Nissan Leaf
A vásárlói igényekhez igazodva a Nissan frissíti a Leaf amerikai változatát. Extrákkal gazdagodik az elektromos autó, alapfelszereléssé válik a 480 voltos DC gyorstöltő csatlakozó, melynek használatával a teljesen lemerült akkumulátor nagyjából fél óra alatt 80 százalékos állapotra tölthető.
Minden modell akkumulátor melegítőt, fűthető üléseket és fűthető kormánykereket kap. Új piacokon, többek között Indianában, Nevadában és Pennsylvaniában is megjelenik a 2012-es modellévű autó, alapára 35 200 dollár (6,7 millió forint) lesz.
Eddig több mint négyezer Leafet szállítottak ki amerikai ügyfeleknek, a tapasztalatokról folyamatosan faggatja a tulajdonosokat a Nissan. Erős bázisra támaszkodhatnak a japánok, a felmérések szerint ugyanis a vevők 75 százaléka kifejezetten Leafet akart vásárolni, egyetlen másik modell sem jöhetett náluk szóba.
Mégis kapható lesz az elektromos Toyota RAV4
Címkék: zöldautó, elektromos autó, Toyota, Toyota RAV4
Közleményben cáfolta a Toyota a Reuters hírét, amely szerint a RAV4 elektromos változata a tervekkel ellentétben csak flottaügyfelek és autómegosztási programok számára lesz elérhető.
A Toyota amerikai részlegének marketing igazgatójára hivatkozva írta a hírügynökség, hogy a tömegeknek még várniuk kell a Tesla-féle villanymotorral szerelt szabadidő-autóra, a japán gyártó szerint viszont szó sincs semmilyen késésről.
A Toyota közleménye szerint az elektromos RAV4 a lehető leghamarabb a kereskedésekbe kerül, az autó iránt hatalmas az érdeklődés. Valószínűleg félreérthetett valamit a Reuters újságírója, a közlemény ugyanis kitér arra, hogy az elektromos RAV4-gyel ellentétben a Scion iQ villanymotoros kivitele valóban csak flottaautóként és autómegosztási programokban lesz elérhető.
Nem lesz a tömegek autója az elektromos Toyota RAV4
Címkék: zöldautó, elektromos autó, Toyota, Toyota RAV4, szabadidő-autó
Változtatott tervein a RAV4 elektromos változatával kapcsolatban a Toyota. Eredetileg úgy volt, hogy az Egyesült Államokban 2012 első negyedévében piacra kerülő autóból bárki vásárolhat majd, ezzel szemben a népszerű SUV villanymotoros kivitele csak flottaügyfelek számára lesz elérhető lízingkonstrukció keretében, illetve autómegosztási programokban kap majd szerepet.
Három konnektoros hibridet tesztel a Volvo
Címkék: zöldautó, hibrid autó, Volvo
Három konnektoros hibrid vagy más néven "kiterjesztett hatótávolságú elektromos autó" fejlesztését és tesztelését jelentette be a Volvo.

Az első változat a C30 elektromos változatára épül, a 111 lóerős villanymotor mellett egy 60 lóerős, háromhengeres benzinmotor dolgozik generátorként. Elektromos üzemmódban 110 kilométer a hatótávolság, a benzinmotor segítségével 1110 kilométer is megtehető tankolás nélkül.
Futurisztikus formában születhet újjá a Renault Kangoo
Címkék: tanulmányautó, elektromos autó, egyterű autó, zöldautó, Renault, Renault Frendzy
Bemutatta Frendzy névre keresztelt elektromos tanulmányautóját a Renault, a DeZir és Captur formai megolodásainak felhasználásával épített egyterűbűl a Kangoo utódja születhet meg. Hivatalosan a Frankfurti Autószalonon mutatkozik be az újdonság, amelyet kishaszonjárműként is el tud képzelni a francia gyártó: kettő az egyben koncepcióról van szó.
Asszimetrikus kialakítású a Frendzy, az utasoldal a munkáé: itt csak egy hagyományos és egy tolóajtót alakítottak ki, utóbbiba egy nagyméretű, 37 colos LCD-kijelzőt építettek. Ezen személyes üzeneteket vagy hirdetéseket lehet megjeleníteni. A vezetőoldal a családé, az ellentétes irányba nyíló ajtókról nem hiányoznak az ablakok, B oszlop egyik oldalon sincs. A kétszemélyes hátsó ülést a padlóból kell kihajtogatni, a jobb egyet a padlóba és a műszerfalba lehet elrejteni kihasználatlanság esetén.
Az utastér kialakítása űrhajós jellegű, sorozatgyártására nincs sok esély. Bőven használtak hozzá fát és fémet, prémiumjellegű hatást keltve, a csomagtartóba lehajtott ülésekkel 2250 liternyi cucc fér be. A rakomány ötletes, a csomagok formáját felvevő textiltetővel és mágneses rögzítésekkel fixálható, a hangulatvilágítás az aktuális felhasználási mód szerint változtatható.
4091 milliméter hosszú, 1972 milliméter széles és 1743 milliméter magas a tanulmány, meghajtásáról egy mindössze 60 lóerős elektromotor gondoskodik 226 Nm-es csúcsnyomatékkal. Az energiát lítium-ion akkumulátor biztosítja, az autóval elérhető csúcssebesség 130 km/óra.
Milyen hangja legyen az elektromos Focusnak?
Címkék: zöldautó, elektromos autó, Ford, Ford Focus
Év végén jelenik meg az Egyesült Államokban a Ford Focus elektromos változata. Ahhoz képest, hogy milyen közel van a piaci premier, egy kérdésben a gyártó még tanácstalan: nem tudja, milyen legyen az autó hangja.
A mérnökök négyféle hangeffektet kevertek ki, ezeket fantáziadúsan A, B, C és D jelöléssel látták el. Hallgatni és szavazni a Facebookon kell, a beérkezett voksokat biztosan figyelembe veszi a gyártó a végső döntés során.
Zöldautó-offenzívát indít a Kia
Címkék: zöldautó, hibrid autó, elektromos autó, Kia
Átalakítja kínálatát a Kia, a koreai márka több környezetbarát modellt mutat be a közeljövőben. 2014-re már hibridje és elektromos autója is lesz a Kiának, de a többi autóját is a fogyasztás lefaragását szem előtt tartva alakítja át.
Elsőként a Rio Eco Dynamics változata érkezik, amelybe 1,1 literes, 75 lóerős, háromhengeres dízelmotor kerül. Az alapmodellnél 36 kilóval lesz könnyebb, start-stop rendszerrel és egyéb fogyasztáscsökkentő megoldásokkal 3,3 literre szorítják le étvágyát. Hasonló verziók felbukkanása várható több más modell kínálatában is.
Kis turbómotorokat is bemutat a Kia, a meglévő kétliteres benzinest 215 lóerős, 1,6 literes turbós blokk váltja, az 1,6-os helyére pedig 130 lóerős, 1,2 literes turbómotor lép. Közvetlen befecskendezéssel készülnek az egységek, a Kia fejlesztés alatt álló, duplakuplungos váltójával is elérhetőek lesznek.
Európában 2012 közepén dobja piacra az Egyesült Államokban már kapható Optima hibridet a Kia, a Toyota Priuséhoz hasonló áron. Itt 2,4 helyett kétliteres benzinest kapcsolnak a villanymotorhoz. Az elektromos modell a Soul következő generációjából készülhet, világszerte több piacon is megjelenik 2014-től.
Titokzatos elektromos autót villantott a Renault
Címkék: zöldautó, elektromos autó, Renault, Frankfurti Autószalon
Valószínűleg a szeptemberi Frankfurti Autószalonon mutatkozik be a Renault új villanyautója, melyről hivatalos Facebook-oldalán mutatott előzetest a márka. Egyetlen kép alapján nehéz megmondani, hogy miféle autóról van szó, mindenesetre a francia gyártó csütörtökre egy videó nyilvánosságra hozatalát ígéri.
Biztosnak tűnik, hogy tanulmányautóról van szó, mivel azonban a Renault-Nissan konszern stratégiájában kiemelt szerepük van az elektromos modelleknek, akár egy leendő szériamodell előzeteséről is szó lehet.
Kis hibrid SUV-n dolgozik a Lexus
Címkék: zöldautó, hibrid autó, Lexus, Lexus CX 300h, szabadidő-autó
Német lapértesülés szerint kompakt szabadidő-autón dolgozik a Lexus, az új hibrid modell a CX 300h nevet kaphatja. Úgy tudni, hogy a Toyota RAV4 padlólemezére építkezne a luxusmárka, az autó ellenfelei a BMW X1, az Audi Q3 és a Mercedes-Benz GLK lennének.
Nagyjából 200 lóerős hajtásláncot képzeltek el az SUV-hez, ez alapján egy új hibrid kombináció felbukkanására lehet számítani. Nincs ugyanakkor konkrét információ a motorokról és teljesítményükről, talán a Frankfurti Autószalonon kiderül valami.
Ahogy a kompakt CT 200h-val, a kis crossoverrel is mintha elkésett volna a Lexus, nem lesz könnyű megszorongatni a német riválisokat.
Visszaszólt a Nissan-reklámra a General Motors
Címkék: zöldautó, elektromos autó, Nissan, General Motors, Nissan Leaf, Chevrolet Volt
Vicces reklámkampánnyal népszerűsíti elektromos autóját, a Leafet a Nissan: a kisfilmben egy olyan világot mutatnak be, melyben mindent benzinmotor hajt, az ébresztőórától kezdve egészen a laptoptöltőkig. Szerepet kap a reklámban a General Motors "kiterjesztett hatótávolságú elektromos autója", a Chevrolet Volt is, amelynek tulajdonosa a benzinkúton ácsorogva irigykedve nézi, ahogy a tiszta, elektromos hajtású Leaf gazdája csak lekapcsolja az autót a konnektorról és közvetlen károsanyag-kibocsátás nélkül elindul.
Szokatlan lett volna, ha a GM valamilyen formában nem reagál a reklámra, legfrappánsabb talán az lett volna, ha saját reklámfilmet forgat. Ehelyett a közösségi médiához nyúlt az amerikai gyártó, a termék és technológiai kommunikációért felelős Jason Laird postolt a Twitterre.
"Az autógyártó, mely kedves tréfát csinált termékünkből, elfelejti, hogy adott esetben trélert vagy bérautót is kell ajánlania sajátjához" - írta Laird, arra célozva, hogy a Leafnek vége, ha egy konnektor elérése előtt merülnek le akkumulátorai, míg a Volt belső égésű motorjának hála csak másféle hajtásra vált ilyen esetben. Rob Peterson, a GM szóvivője szerint a reklám "cuki", de összességében "félrevezető és árt a villanyautós mozgalomnak."
2013-ban indul a Volkswagen-hibridek gyártása
Címkék: zöldautó, hibrid autó, Volkswagen, német autó
Nincs több halogatás a Volkswagennél, a wolfsburgi gyártó 2013-tól belép a hibridek piacára. Martin Winterkorn, a konszern vezetője a bécsi motorszimpóziumon jelentette be a döntést, "több fontos modellbe is konnektoros hibrid hajtáslánc kerül" két év múlva.

Elektromos luxusautó-tanulmány Tajvanból
Címkék: zöldautó, elektromos autó, Sanghaji Autószalon, Luxgen, Luxgen Neora, tanulmányautó
A tajvani Luxgen elektromos luxusautó-tanulmányt mutatott be a Sanghaji Autószalonon. Egyedinek nem nagyon nevezhető, megjelenése itt-ott a Chevrolet Voltot, máshol a Hyundai Sonatát idézi, a Neora azonban ettől függetlenül is divatos: sokat dobnak rajta a LED-es fényszórók, az üveg panorámatető és a dinamikus karaktervonalak.
Elegáns és modern a kabin, igényesnek tűnik a bőrkárpitozás, van head-up display, bár azért erősen tanulmányautós a nagy érintőképernyővel megfejelt összkép. A 245 lóerős villanymotor az első kerekeket hajtja, táplálásáról 48 kWh-s lítium-ion akkumulátor gondoskodik.
Biztatóak az 1600 kilogrammos autó adatai, állítólag 6,5 másodperc alatt gyorsul százas tempóra, végsebessége 250 km/óra. Mindezek ellenére egy feltöltéssel 400 kilométer megtételére képes a gyártó közleménye szerint.
Hibridet faragtak a Suzuki Kizashiból
Címkék: zöldautó, hibrid autó, Suzuki, Suzuki Kizashi, New York-i Autószalon
A Kizashi alapjaira épített hibrid prototípust mutatott be a Suzuki a New York-i Autószalonon. EcoCharge névre keresztelték a tanulmányt, amely egy lehetséges fejlesztési irányt vetít előre, nem a szériamodell közvetlen előhírnökének számít.
Kétliteres, 144 lóerős négyhengeres benzinmotort építettek össze egy húszlóerős, lítium-ion akkumulátorral táplált elektromotorral. Start-stop és fékenergia-visszanyerő rendszerrel, valamint alacsony gördülési ellenállású abroncsokkal szerelték fel a tanulmányt. A további spórolás jegyében úgy programozták az elektronikát, hogy lassulási fázisokban teljesen elzárja az üzemanyag-befecskendező rendszert.
Ugyan a Suzuki pontos adatokat nem tett közzé, annyit elárult, hogy a hibrid prototípus körülbelül 25 százalékkal takarékosabb a szériamodellnél. Formailag az egyedi felnik, a módosított fényszórók és a LED-es ködlámpák jelentenek újdonságot.
Bemutatkozott a Lexus új nagy hibridje
Címkék: zöldautó, hibrid autó, tanulmányautó, Lexus, Lexus LF-Gh, New York-i Autószalon, autóipar
Élőben ugyan csak a New York-i Autószalonon mutatkozik be a nagyközönségnek a Lexus új hibridje, a hivatalos fotókat már nyilvánosságra hozták a tanulmányautóról. Az LF-Gh-ból hamarosan a GS utódja születhet meg, formai megoldásai egyszersmind jelzik, hogy a Toyota luxusmárkája hogyan képzeli el a jövőt.
4890 milliméter hosszú, 1870 milliméter széles és 1450 milliméter magas a koncepció, vagyis minden tekintetben nagyobb a GS-nél. Hossza 40, szélessége 50, magassága 20 milliméterrel múlja felül az elődöt, tengelytávja 2850 milliméter.
Az újdonság örökölt néhány megoldást a Lexus szuperautójától, az LFA-tól: a nagy hűtőrács és az egyedi hátsó lámpák kicsit a sportkocsira emlékeztetnek, a fényszórók LED-esek.
Úgy gondolja a Lexus, hogy a potenciális ügyfelek régóta vártak egy olyan karakteres tanulmányra, mint amilyen az LF-Gh, a visszajelzések kiértékelése után döntenek majd a GS-utód végleges formatervéről.Továbbra sem árult el részleteket a hibrid hajtásláncról a Lexus, ezekre a kiállítás megnyitójáig várni kell.
Elkészült az elektromos Audi A3
Címkék: zöldautó, elektromos autó, Audi, Audi A3 e-tron, tanulmányautó
Egymás után jönnek az Audi elektromos modelljei, legutóbb az A3 e-tronnal készültek el Ingolstadtban. Az elektromos kompakt alapjait a szériamodell adja, az első kerekeket egy 136 lóerős villanymotor hajtja. Legnagyobb nyomatéka 270 Nm, táplálásáról 26,5 kWh-s lítium-ion akkumulátor gondoskodik.
Körülbelül 145 kilométert tud megtenni egy feltöltéssel a BMW ActiveE ellenfelének szánt kompakt. Százas tempóra körülbelül 11 másodperc alatt gyorsul, végsebessége 145 km/óra.
Az utastérben a műszerfalat alakították át, a szélvédő fűthető. Egyelőre nem tudni, hogy mikor kerülhet piacra az elektromos A3, ám az Audi folyamatos készülődését látva a technológia nem állhat túlságosan messze a sorozatgyártástól. Valószínűlrg csak az A3-as következő, 2013-tól kapható nemzedékében jelenik meg először a tisztán villanyos hajtás.
Lexus LF-Gh tanulmányautó
Címkék: zöldautó, tanulmányautó, hibrid autó, Lexus LF-Gh, New York-i Autószalon
Az április 22-én kezdődő New York-i Autószalonon mutatja be az LF-Gh hibrid tanulmányt a Lexus. Nem kétséges, hogy a koncepció a GS következő generációjának előzetese, a sajtóanyag szerint újraértelmezi a nagy prémium szedánok szegmensét.
Két ízelítő fotót már nyilvánosságra hoztak az autóról, amely látványos, sportos formavilággal készült. Egyelőre csak egy-egy első és hátsó lámpa látható, különösen utóbbi tűnik bátornak - és nagyon tanulmányautósnak. A front részről mutatott részletfotó szélesre szabott hűtőrács-légbeömlőről árulkodik.
Nem hozott nyilvánosságra technikai adatokat a Lexus, a következő napokban azonban várhatóan minden kiderül az LF-Gh-ról.
Putyin kipróbálta az első orosz hibridet
Címkék: zöldautó, hibrid autó, Yo-Mobile, Vlagyimir Putyin
Az orosz miniszterelnök Vlagyimir Putyin április 1-jén személyesen próbálta ki az ország első hibridjét. A Yo-Mobile névre keresztelt modell a Yo-Auto fejlesztése, elkészítésében a teherautógyártó Yarovit Motors és a milliárdos Mihail Prokhorov cége, az Onexim-csoport segített.
Szokatlan hibrid kialakítással készült a Yo-Mobile, belső égésű motorja benzinnel és földgázzal is üzemel, két elektromos egység kapcsolódik hozzá. Hagyományos akkumulátor helyett szuperkapacitás tárolja az energiát, az orosz fejlesztők szerint ez tökéletes alternatívája a lítium-ion akkumulátoroknak.
A kapacitás a motor által előállított energiát tárolja, majd továbbítja az elektromotorokhoz. Nagy előnye ennek a megoldásnak, hogy az autót nem kell elektromos hálózatra kötni a töltéshez.
Az orosz hibrid kombinált átlagfogyasztása 3,5 liter száz kilométeren, hatótávolsága 1100 kilométer. Nulláról százas tempóra 7-8 másodperc alatt gyorsul, végsebessége 130 km/óra. Ferdehátú, egyterű és áruszállító készül belőle 2012 második felétől, alapára hihetetlennek tűnő 2,2 millió forint lesz. A legdrágább, 2,8 millió forintos modell összkerékhajtással, tempomattal, navigációval és klímával készül a tervek szerint.
Putyin az elnök Medvegyev rezidenciájához hajtott a hibriddel, előtte viccesen odaszólt Prokhorovnak, hogy reméli, hibridje nem esik szét útközben.
Két villanymotor a hibrid Audi A5-ben
Címkék: zöldautó, hibrid autó, Audi, Audi A5
Kemény, jéghideg svédországi terepen teszteli az Audi az A5-ből készült hibrid prototípusát. Az A5 e-tron összkerékhajtású konnektoros hibrid, mindkét tengelyére jutott egy-egy elektromotor. Melléjük a 211 lóerős, kétliteres turbós benzinest építették.
45 lóerős az első tengelyre épített villanymotor, míg a hátsót 81 lóerős egység hajtja. Utóbbi csak gyorsításnál kapcsol be, illetve ha a szenzorok a első kerekek tapadásvesztését érzékelik. A villanymotorokat 9,4 kWh-s lítium-ion akkumulátor táplálja.
Tisztán elektromos hajtással 40 kilométert képes megtenni egy feltöltéssel az A5, a végsebesség ebben az esetben 100 km/óra. 2,7 liter/100 kilométeres vegyes átlagfogyasztást állít az Audi, a százas sprint 5,9 másodpercig tart.
A prototípusban több elemet is karbonszálas anyagból és alumíniumból készítettek el, így a két villanymotoros A5 pontosan ugyanakkora tömegű, mint a sima kétliteres turbós változat.
Hibrid lesz minden Mercedes-Benz C osztály
Címkék: zöldautó, hibrid autó, Mercedes-Benz, Mercedes-Benz C osztály
Gyakorlatilag hibrid lesz a Mercedes-Benz C osztály következő generációjának minden modellje. A német gyártó kisautós szintre szeretné leszorítani a sorozat átlagfogyasztását és károsanyag-kibocsátását, a premier 2013-ra várható.
Gyári forrás szerint a legtakarékosabb dízelváltozat szén-dioxid-kibocsátása mindössze kilométerenként 100 gramm lesz, a benzines oldalon ugyanez az adat 110-120 grammnak ígérkezik. Állítólag már tesztelik az első prototípusokat, de van egy kis vita azzal kapcsolatban, hogy szükség van-e háromhengeres motorokra.
Két irányzat áll szemben a Mercedesnél, az egyik oldalon állók háromhengeres motorokra állnának át. Lehetőség viszont az is, hogy négyhengeres motorokkal szerelik fel az új C osztályt, ezeket azonban olyan elektronikai rendszerrel szerelik fel, amely két hengert automatikusan lekapcsol, ha nincs rájuk szükség.
Dacára annak, hogy a kis lökettérfogatú blokkok mellé elektromotort és akkumulátort is építenek, a sorozat tömegét legalább tíz százalékkal szeretné csökkenteni a Mercedes-Benz.
Elkezdődött a Fisker Karma sorozatgyártása
Címkék: zöldautó, hibrid autó, Fisker Karma, Fisker
Három évvel ezelőtt, a Detroiti Autószalonon mutatkozott be a konnektoros hibrid Fisker Karma. Hosszas előkészítő munka után a szedán sorozatgyártása végre elkezdődött, a finnországi üzemben már sorakoznak az első elkészült modellek.

A Fisker szóvivője szerint nem kapkodják el a gyártást, minőségbiztosítási okokból a lehető leglassabb tempóban pörgetik fel a termelést. Idén mindössze hétezer autó átadása a cél.
A lítium-ion akkumulátoros Karma két villanymotorral készül, ezek teljesítménye 408 lóerő, legnagyobb nyomatékuk 408 Nm. Százas tempóra 5,9 másodperc alatt gyorsítják az autót, egy feltöltéssel 80 kilométer megtételére képesek.

Az akkumulátor lemerülése után, generátorként egy kétliteres turbómotor kapcsolódik be a hajtásba, 483 kilométerre növelve a hatótávolságot.
A Fisker 2,4 literes átlagfogyasztást ígér, az amerikai alapár (adókedvezmény nélkül) 18 millió forintnak megfelelő dollár.
Hibrid lesz a sportos Honda CR-Z is
Címkék: hibrid autó, zöldautó, Honda, Honda CR-Z
Kitart az eredeti koncepció mellett a Honda, a CR-Z sportváltozatát is hibridként dobja piacra a japán gyártó. Korábban felmerült, hogy a sportmodell hibrid hajtáslánc helyett szimpla turbómotort kap, de erről a lehetőségről Kavanabe Tomohiko fejlesztési igazgató szerint végül lemondott a Honda.
Kavanabe is elismerte, hogy azért van gond a CR-Z-vel: jól néz ki, hiányzik viszont belőle az a teljesítmény, amit a gyártó sok ügyfele elvárna. Állítólag 1,6 literes turbómotort építenek az elektromos mellé a sportos CR-Z-ben, de ezt egyelőre nem erősítette meg a gyártó.
Kavanabe szerint még nem született meg a végleges döntés, a turbófeltöltés opció ugyan, de a mérnökök szerint egy magas kompressziós arányú benzinmotor jobban együtt tud működni az elektromos rásegítéssel. Valószínűleg már az IMA következő generációja kerül a sportos CR-Z-be, mely lítium-ion akkumulátora segítségével kétszer akkora erőt képes leadni, mint a mostani, nikkel-metál alapú rendszer.
Képes lesz teljesen lekapcsolni a benzinmotor, a fékezési energiát is jobban hasznosítja az új rendszer. A Honda egyetlen kikötése, hogy a nagyobb teljesítmény nem mehet a fogyasztás és emisszió rovására, az új CR-Z-nek ugyanolyan zöldnek kell maradnia, mint a jelenleginek.
Szupertakarékos miniautó Indiából
Címkék: zöldautó, elektromos autó, dízel autó, Tata Pixel, Pininfarina Bluecar
Genfben mutatta be új városi autóját, a Pixelt a Tata, mellyel kapcsolatban rögtön sejteni lehetett, hogy a Nano európai változatának helyébe lép. Ratan Tata az Autocarnak már meg is erősítette, hogy cége elkészíti a Pixel szériaváltozatát, amelyet a Nano Europa helyett dob piacra.
A kifejezetten európai igények szerint tervezett, négyüléses Pixel természetesen különbözik majd a tanulmánytól, formavilága szériaautós lesz, az ajtókat is hagyományosakra cserélik. Hangolása az ígéretek szerint jó vezetési élményt biztosít.
Valószínűleg 1,2 literes, háromhengeres dízelmotort építenek a Pixelbe, 61 lóerős teljesítménnyel. Átlagfogyasztása 3,4 liter, kilométerenkénti szén-dioxid-kibocsátása 89 gramm lehet. Állítólag nemcsak három-, hanem kicsivel nagyobb ötajtós kivitel is készül belőle.
Ez megjelenésben hasonló lehet a Pininfarina elektromos Bluecar tanulmányához, amellyel kapcsolatban friss hír, hogy két cég bevonásával 4000 darabos széria készül belőle a francia Autolib autómegosztási hálózat számára. Műszaki adatokat nem közöltek az autóról, a tanulmány lítium-polimer akkumulátora 250 kilométeres hatótávolságot biztosít. Ha minden az Autolib tervei szerint alakul, már októbertől kölcsönözhető lesz a Bluecar Párizsban és környékén.
Jól vizsgázott a fogyasztási teszten a Chevrolet Volt
Címkék: hibrid autó, zöldautó, Chevrolet, Chevrolet Volt
A német auto, motor und sport már hétköznapi körülmények között is kipróbálhatta a Chevrolet kiterjesztett hatótávolságú elektromos autóját, az év végén Európában is piacra kerülő Voltot. Elsősorban az autó fogyasztására volt kíváncsi a lap, így első cikkét is erre hegyezte ki.
A Voltot a vele nagyjából azonos teljesítményű BMW 320d EfficientDynamicsszal hasonlították össze. Hétköznapi körülmények között 58 kilométert tudott megtenni tisztán elektromos hajtással a Volt, ezt követően az 1,4-es benzinmotor is bekapcsolódott a hajtásba. Átlagfogyasztása száz kilométerre vetítve 7,2 liter volt, a villanymotornak köszönhetően azonban egy százkilométeres ingázás 3,3 literes átlagfogyasztással kivitelezhető.
A hosszabb távokon mért 7,2 literes fogyasztás csak mérsékelten versenyképes a BMW hatliteres átlagával, mégis, az auto, motor und sport számításai szerint a Volt kilométerköltsége 7 eurócent, míg a BMW-é 8,5. Egyszerű fali konnektorból négy óra töltötték újra a Volt lítium-ion akkumulátorát a német újságírók.
Kérdéses a hibrid Seat-SUV jövője
Címkék: zöldautó, hibrid autó, szabadidő-autó, Genfi Autószalon, Seat, Seat IBX
Kompakt szabadidő-tanulmányt mutatott be a Seat a Genfi Autószalonon, az IBX azonban egyelőre nem több puszta víziónál.
Még nem döntötte el a Volkswagen-konszern, hogy érdemes-e egy újabb kompakt SUV-t piacra dobni a Volkswagen Tiguan és a készülő Audi Q3 mellett, bár egy Seat-logós modell kedvezőbb árával akár népszerű is lehet a vásárlók körében.
Az IBX a 2006-ban bemutatott Tribu továbbfejlesztése, emellett jó támpontot szolgáltathat arról, hogy milyen stílusban tervezi a Seat az Ibiza frissítését, esetleg következő generációját. 4,26 méter hosszú, 1,8 méter széles és 1,62 méter magas a tanulmány, a sajtóanyag szerint a szabadidő-autók és klasszikus sportkupék előnyeit ötvözi.
Háromajtós kialakítással készült az IBX, ha valaha lesz belőle szériamodell, biztosan hagyományos ötajtós kialakítással kerül piacra. LED-esek a fényszórók és hátsó lámpák is, a dinamikus karosszéria a fiatalok körében lehet népszerű.
Konnektoros hibrid hajtásláncot kapott a tanulmány, erről szinte semmit nem árult el a Seat. Csak annyi világos, hogy tisztán elektromos hajtással 45 kilométer az IBX hatótávolsága, a "személyes szabadság" mégis mindig biztosított, mert az akkumulátor lemerülése után a belső égésű motor lép akcióba.
Kétmillió forinttól indul a kétüléses Renault-villanyautó
Címkék: elektromos autó, zöldautó, Genfi Autószalon, Renault, Renault Twizy
A Genfi Autószalonra is elvitte a Párizsban már kiállított Twizy elektromos autót a Renault. Svájcban kiderült az 1+1 személyes városi golfkocsi ára, adókkal együtt körülbelül kétmillió forintba kerül Európában. Egyes országokban, ahol kedvezmény jár a villanyautókra, ennél is alacsonyabb lehet a számla végösszege.
Nem ez az egyetlen költség az autóval kapcsolatban: mivel az akkumulátor és előállítása drága, havi bérleti díjat kell fizetni a lítium-ion egységért, amely körülbelül 12 ezer forintnak felel meg. A díj évi 7500 kilométer megtételét tartalmazza, a Renault számításai szerint átlagos felhasználók számára ennyi éppen elegendő. A 2,4 méter hosszú Twizy egy feltöltéssel 115 kilométert képes megtenni.
Részletek a Giugiaro-féle genfi Volkswagenekről
Címkék: zöldautó, elektromos autó, hibrid autó, tanulmányautó, Genfi Autószalon, Volkswagen, Italdesign Giugiaro, Volkswagen Tex, Volkswagen Go!
Kattintson a képre a galériához!
Már korábban kiszivárogtatta a Volkswagen, hogy a Genfi Autószalonon két darab, az Italdesign Giugiaro által készített kisautót mutat be. A Go! egy kis egyterű, míg a Tex egy sportosabb, kupés modell. Mindkettő rövidebb négy méternél, a Volkswagen jövőjében akár fel is bukkanhatnak valamikor.
A Go! tíz milliméterrel marad négy méter alatt, 2700 milliméteres tengelytávja megegyezik a Passatéval. Hajtáslánca elektromos, egy feltöltéssel 240 kilométert képes megtenni. Akkumulátorát az első és hátsó ülések közé építették, így jónak mondható, 59:41 arányú súlyeloszlást sikerült elérni az első tengely javára. Sem a motor, sem az akkumulátor teljesítményét nem árulta el a Volkswagen.
Konnektoros hibrid a sportosabb Tex, 1,4 literes turbómotort építettek össze 116 lóerős elektromotorral. Kizárólag elektromos hajtással 35 kilométer az autó hatótávolsága, kettős üzemben a csúcsnyomaték 400 Nm. Hétfokozatú Direct Shift váltót kapott a Tex, százra hat másodperc alatt gyorsul, végsebessége 220 km/óra.
Mindkét tanulmány a Volkswagen MQB padlólemezére épült, ez jelenleg még fejlesztés alatt áll. Az első járművek 2012-ben jelennek meg ezekkel az alapokkal, több alternatív modell elkészítését is tervezik a platform használatával.
Elektromos hajtással tért vissza a VW-mikrobusz
Címkék: zöldautó, tanulmányautó, egyterű autó, Genfi Autószalon, Volkswagen, Volkswagen Bulli, elektromos autó
Kattintson a képre a galériához!
Bulli néven mutatja be a Genfi Autószalonon a 2001-es Microbus tanulmány továbbfejlesztett változatát a Volkswagen. Mindössze 3,99 méter hosszú, 1,75 méter széles és 1,70 méter magas a tanulmány, tengelytávja 2,62 méter. Elődjénél valamivel kisebb méretű a koncepció, ennek ellenére a Volkswagen állítja, hogy elég tágas hat utas számára is. Hárman elöl, hárman hátul foglalhatnak helyet.Alaphelyzetben is 370 literes a csomagtartó, de a támlák ledöntésével 1600 literesre bővíthető. Az ülésrendszer sokféleképpen variálható, így a Bulli akár táborozós autóként is használható. A fiatalosságot domborítja ki a középkonzolra csatlakoztatható iPad, amely nemcsak szórakoztató funkciót tölt be, egyes funkciókat is vezérel.
115 lóerős, 270 Nm csúcsnyomatékú elektromotorral szerelték fel a tanulmányt, az energiát lítium-ion akkumulátor tárolja. Egy feltöltéssel 300 kilométert képes megtenni az autó, gyorstöltő állomáson egy óra alatt "feltankolható" árammal.
Százas tempóra 11,5 másodperc alatt gyorsul a tanulmány, végsebességét 140 km/órában korlátozták. A Bulli alkalmas a Volkswagen-konszern belső égésű motorjainak fogadására is. Egyelőre nincs szó a sorozatgyártásról, de a gyártó szerint "elképzelhető", hogy az egyterűs kínálatban hamarosan újabb modell jelenik meg.
Bemutatkozott a konnektorról tölthető Rolls-Royce
Címkék: zöldautó, elektromos autó, Rolls-Royce Phantom, Rolls-Royce, tanulmányautó, Genfi Autószalon
A Genfi Autószalonon leleplezett 102EX (Experimental Electric) nevű tanulmánnyal a Rolls-Royce bevallottan nem csupán az új elektromos hajtásláncát, hanem a potenciális vásárlóit is tesztelni szeretné: arra kíváncsiak, hogy mit szólnak a világ leggazdagabb emberei a motorhang nélküli suhanáshoz és a kisebb hatótávolsághoz.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a patinás angol márka egy elektromos tanulmánnyal készül Genfre, ám akkor még nem közöltek pontos műszaki adatokat a hajtásláncról. A koncepcióautó gyakorlatilag egy Phantom, ugyanazt a padlólemezt és alumínium karosszériát használták, ám a hatalmas V12-es benzinmotor helyett két, egyenként 194,5 lóerős elektromotort építettek az autóba jó néhány lítium-magnéziumoxid akkumulátor társaságában.

Az elektromos Phantom 389 lóerős összteljesítménye ugyan jóval elmarad a benzineshez képest, ám a 102EX 800 newtonméteres nyomatéka már meghaladja a benzines 750 newtonméterét, ami egy ekkora autó esetében nem elhanyagolható szempont. A Rolls-Royce mérései szerint a tanulmánynak 8 másodpercre van szüksége a 100 kilométer/órás tempó eléréséhez (szemben a V12-es 5,7 másodpercével), míg a végsebességet 160 km/órában limitálták, így biztosan nem ez a Rolls lesz az autópályák belső sávjainak a királya, cserébe viszont 200 kilométer körüli hatótávolságot ígér a gyár. Az elektromos Phantom „mindössze” a hajtásláncában tér el a benzinesétől, ami a kidolgozást és a rendelhető extrákat illeti, minden a régi, azaz a világ legfényűzőbb utasterét találni a 102EX-ben.
A BMW frissen alapított almárkája, az i kínálatában benzinmotorral jelenik meg az i8 szupersportkocsi. Eredetileg dízel-hibrid hajtáslánc került az i8 alapjait adó Vision EfficientDynamics tanulmányba, most ennek módosítására készül a BMW.
2013-ban kerül piacra az alternatív sportkocsi, Klaus Draeger fejlesztési igazgató szerint piaci igények miatt van szükség a változtatásra. A BMW az egész világon sikerrel szeretné forgalmazni az i8-at, a dízelmotorok azonban csak Európában számítanak igazán népszerűnek. Márpedig a bajorok többi vásárlójuk igényeire is gondolnak.
Nehéz lesz olyan benzinmotort találnia a BMW-nek, amellyel a tanulmány ígért fogyasztási és teljesítményadatait lehet hozni. A 163 lóerős, 1,5-ös dízellel 3,76 liter volt a sportkocsi laboratóriumi átlagfogyasztása, ehhez 4,8 másodperces százas sprint társult.
Bérautóvá butította okos elektromos autóját az EDAG
Címkék: zöldautó, elektromos autó, Genfi Autószalon, tanulmányautó, EDAG, EDAG Light Car Sharing

Két évvel ezelőtt mutatta be Genfben az ígéretes Light Car tanulmányt az EDAG. Az elektromos autó különlegessége volt, hogy fényekkel kommunikált a közlekedés többi résztvevőjével, a gyártó abban bízott, hogy 2010-ben már a szériaváltozatot állíthatja ki.
Ebből nem lett semmi, a 2011-es kiállításra ugyanakkor visszatér az autó, de már teljesen más koncepcióval. Light Car Sharing névre keresztelték át, az új modell már csak egy emisszió nélküli bérautó.

Továbbra is nagyon fényes, a hátsó kijelzője is megmaradt, de közlekedési információk helyett már reklámokat jelenít meg.

Innovatív GPS-rendszerrel szerelték fel, amely másodperces pontossággal követi a járműveket, lehetővé téve az autómegosztás pontos koordinálását.
Két oldalajtóval szerelték fel a koncepciót, amelynek utasterében akár hat utas is helyet foglalhat. Modulárisan épül fel az egyterű, bármelyik elem (a karosszéria-panelek is) gyorsan és könnyedén cserélhető, ami egy gyorsan kopó és gyakran karcolódó bérautó esetében hasznos tulajdonságnak tűnik.

Lítium-ion akkumulátor táplálja a hátulra épített, ismeretlen teljesítményű villanymotort, a hatótávolság 100 kilométer, a végsebesség 100 km/óra.
Friss adatok a Volvo konnektoros dízel-hibridjéről
Címkék: zöldautó, hibrid autó, tanulmányautó, Genfi Autószalon, Volvo, Volvo V60
Már korábban kiszivárogtatta a Volvo, hogy a Genfi Autószalonon bemutatja a V60 konnektoros dízel-hibrid változatát, a világ első hasonló hajtásláncú autóját. Most friss adatokat és hivatalos képeket hoztak nyilvánosságra az újdonságról, amelynek 1,9 literes ígért átlagfogyasztása még mindig kicsit optimistának tűnik.
A hálózatról is tölthető hibrid első kerekeit öthengeres, 2,4 literes D5 dízelmotor hajtja, 215 lóerős teljesítménnyel és 440 Nm-es csúcsnyomatékkal. A hátsó tengelyen 70 lóerős elektromotor dolgozik, amely 12 kWh teljesítményű lítium-ion akkumulátorból nyeri az energiát. Az autó hatfokozatú automata sebességváltóval készült.
A vezető gombnyomásra eldöntheti, hogyan kívánja használni az autót. "Pure" üzemmódban az autó kizárólag elektromos hajtással üzemeltethető, akár 50 kilométeres hatótávolságot biztosít. "Hybrid" állásban 49 g/km átlagos szén-dioxid-kibocsátású hibriddé alakul az autó, átlagfogyasztása 1,9 liter. "Power" mód esetén mindkét motor együtt dolgozik 295 lóerős teljesítménnyel, 6,9 másodperc alatt gyorsítva százas tempóra a hibridet.
A Volvo V60 valamennyi biztonsági rendszere a hálózatról tölthető hibrid változatban is elérhető lesz. A szinte már sorozatgyártásra kész autó 2012-ben jelenik meg a piacon, a Volvo Cars és a svéd energiaszolgáltató, a Vattenfall szoros együttműködésének eredményeként született meg.
Villanyhajtás a Rolls-Royce Phantomban
Címkék: zöldautó, elektromos autó, tanulmányautó, Genfi Autószalon, luxusautó, Rolls-Royce, Rolls-Royce Phantom
Kísérleti járművet mutat be a Rolls-Royce a Genfi Autószalonon, a Phantomot elektromos hajtáslánccal szerelték fel. 102EX néven áll a nagyközönség elé a prototípus, amellyel tapasztalatszerzés a cél: a gyűjtött adatokat a jövő elektromos autóihoz használja fel a luxusmárka.
A 102EX az ultraluxus kategória első elektromos autója, adatokat egyelőre nem közöltek róla. Biztos, hogy a majdnem háromtonnás Phantom mozgatásához nagyteljesítményű villanymotorra és akkumulátorra van szükség, persze csak akkor, ha a Rolls-Royce-nál a benzinesekhez mérhető menetteljesítmények elérése a cél.
Évekre van még a sorozatgyártás, a Rolls-Royce mindenesetre szeretné megmutatni a potenciális vásárlóknak, hogy mire számíthatnak az elektromos hajtással kapcsolatban. Genf után világkörüli turné indul, európai, közel-keleti, ázsiai és észak-amerikai ügyfelek próbálhatják ki az elektromos limuzint. A visszajelzések kiértékelése után döntenek a további lépésekről.
Elektromos roadstert visz Genfbe a Smart
Címkék: zöldautó, elektromos autó, roadster, tanulmányautó, Genfi Autószalon, Smart, Smart Forspeed
A Genfi Autószalon előtt leleplezte új tanulmányautóját a Smart: a Forspeed egy elektromos roadster, amelynek formavilága a 2002-es Crossblade-re emlékeztet. De ez csak a látszat, hiszen jelen formájában azt hivatott bemutatni a koncepció, hogy milyen lesz a Fortwo következő generációjának formavilága.
Óriási forradalomra a látottak alapján nem lehet számítani, lecserélik a lámpákat, átdolgozzák a karosszériát, de a karakter nagyjából változatlan marad, talán kicsit dinamikusabb lesz. Igazán izgalmasnak csak a minimalista utastér tűnik, itt viszont kevés a megvalósíthatónak tűnő elem.
40 lóerős elektromotort építettek a hátsó tengelyhez, a hatótávolság 135 kilométer. Hét lóerős tartalék rejlik a kis motorban, az overboost-funkciót gombnyomásra lehet aktiválni, ám a végsebesség így is, úgy is 120 km/óra.
Napelemek rejtőznek a szélvédő aljában, a töltőcsatlakozót a hátsó Smart-logó alatt rejtették el. Az energiát lítium-ion akkumulátor tárolja.
Konnektoros hibrid a Land Rovertől
Címkék: zöldautó, hibrid autó, Land Rover, tanulmányautó, Land Rover Range_e, Genfi Autószalon
Alternatív prototípust mutat be a Genfi Autószalonon a Land Rover: Range_e névre keresztelték a modellt, amelynek alapjait a Range Rover Sport adja. Csak a legfontosabb adatok szivárogtak ki az autóról, ezek szerint a konnektoros hibridbe háromliteres, V6-os dízel mellé építettek kis elektromotort.
Tisztán elektromos hajtással 32 kilométert képes megtenni a Range_e, ezt követően a dízelmotor lép akcióba, további 1080 kilométeres hatótávolságot biztosítva. 193 km/óra a tanulmány végsebessége, kilométerenkénti szén-dioxid-kibocsátása 89 gramm, vagyis megegyezik egy Toyota Priuséval.
További adatokat a genfi kiállításon hoz nyilvánosságra a Land Rover.
Opcionális benzinmotor az elektromos BMW-ben
Címkék: zöldautó, elektromos autó, hibrid autó, BMW, BMW Megacity
Úgy tűnik, hogy nem bízik eléggé az elektromos Megacity elsöprő sikerében a BMW. Eredetileg úgy volt, hogy az innovatív kisautó csakis villanyhajtással lesz elérhető, de a bajor gyártó fontolgatja egy új opció bevezetését.
Opcionálisan a Chevrolet Voltéhoz hasonló hajtáslánccal is rendelhető lesz az autó, vagyis a BMW kis benzinmotorral növelné a Megacity hatótávolságát. A belső égésű blokk a Volthoz hasonlóan csak a lítium-ion akkumulátor lemerülése után lépne működésbe.
Magas rangú vezetőtől, a pénzügyi osztályt vezető Frederick Eichinertótól származik a hír, vagyis nemcsak egyszerű pletykáról van szó. Hála a karbonszálas anyagból készülő karosszériának, a kis benzinmotorral sem válna túl nehézzé az autó és elhelyezésével sem lenne gond. A konnektoros hibrid megoldás azon potenciális ügyfelek számára lehet jó hír, akik 160 kilométernél nagyobb hatótávolságra vágynak, az elektromos változat azoké lesz, akik a benzinmotor helyére is inkább csomagokat pakolnának.
Elektromos Toyota iQ Genfben
Címkék: zöldautó, elektromos autó, Toyota, Toyota iQ, Genfi Autószalon
Teljesen elektromos hajtáslánccal mutatkozik be a nagyközönségnek a Genfi Autószalonon a Toyota iQ. Nem árulta el a Toyota a motor teljesítményét, az viszont kiderült, hogy kompakt méretű, lapos kialakítású, vadonatúj lítium-ion akkumulátort fejlesztettek hozzá.
A telepet a padlólemez alatt helyezték el, így az utastérből és a csomagtartóból sem vesz el helyet. Egy feltöltéssel körülbelül 100-110 kilométert tud megtenni a mini. Jelenleg európai utakon tesztelik a prototípusokat, lízingkonstrukció keretében jövőre kerülhetnek az első autók kiválasztott ügyfelekhez.
Scionként az Egyesült Államokban is megjelenik az elektromos iQ, de a Toyota további régiók meghódításának lehetőségét is vizsgálja.
Hét üléssel érkezik Európába az egyterű Prius
Címkék: zöldautó, hibrid autó, Toyota, Toyota Prius, egyterű autó, Genfi Autószalon
Nemcsak új néven, hanem műszaki újításokkal is felvértezve érkezik Európába a Toyota Prius egyterű változata.
Év elején, a Detroiti Autószalonon Prius-V néven mutatkozott be a Toyota népszerű hibridjének egyterű változata. Már korábban kiderült, hogy Európában Prius + néven forgalmazzák a modellt, most újabb információkra derült fény.
Ezek szerint az itteni kivitel nem öt-, hanem hétüléses, ráadásul nem nikkel-metál, hanem lítium-ion akkumulátorral. Utóbbiakat az autó elejébe is el tudják helyezni, ezért hátul keletkezett annyi hely, hogy elférjen a plusz két ülés.
Amerikában azonnali igény mutatkozott az egyterű Priusra, de a felmérések szerint ott nem preferált a hétüléses kialakítás, ezért más az amerikai piac számára fejlesztett modell.
Elkészült az elektromos 1-es BMW
Címkék: zöldautó, elektromos autó, BMW, BMW ActiveE, Genfi Autószalon
Tavaly, a Detroiti Autószalonon mutatta be tanulmányként az 1-es sorozat elektromos változatát a BMW. Genfben már az ActiveE szériaváltozata áll a nagyközönség elé, mely gyakorlatilag semmit nem változott a koncepcióhoz képest.
Ugyan sorozatgyártású autóról van szó, ám elsősorban csak tesztcélokat szolgál, ezer darab készül belőle. Gondosan válogatott amerikai, európai és kínai ügyfelek juthatnak hozzá, valószínűleg a vállalati szektorból. A tapasztalatokat a jövő elektromos autóihoz használják fel a bajorok.
170 lóerő az elektromos motor csúcsteljesítménye, legnagyobb nyomatéka 250 Nm. Százas tempóra valamivel több mint kilenc másodperc alatt gyorsul az autó, végsebessége elektronikusan korlátozott 145 km/óra. Összesen három lítium-ion akkumulátor táplálja a motort, amely a felesleges mozgási energiát is visszatáplálja az akkumulátorokba. Ezzel a megoldással húsz százalékkal növelhető a hatótávolság.
Ugyanakkora az utastér, mint a hagyományos 1-esekben, a csomagtartó kapacitása ugyanakkor 200 literre csökkent az akkumulátorok elhelyezése miatt. Az autó újratöltése egy egész éjszakát vesz igénybe hagyományos fali konnektor használatával.
Városi Volkswagen háromliteres fogyasztással
Címkék: hibrid autó, zöldautó, Volkswagen, Volkswagen Up!
Ősszel, a Frankfurti Autószalonon mutatkozik be a Volkswagen Up! szériaváltozata, melyet akár még Lupo névre is keresztelhetnek. Blue E-motion jelöléssel dízel-hibrid is készül a miniből, átlagfogyasztása 2,97 liter lesz a német márka számításai szerint.
Ugyanazt a hajtásláncot építik az autóba, mint a katari XL1 tanulmányba: 48 lóerős, kéthengeres dízelmotort párosítanak lítium-ion akkumulátorral táplált, 27 lóerős villanymotorral. Arról nincs hír, hogy a dízel-hibrid változat értékesítése mikor startolhat.

Kósza pletykák szerint új esélyt kap a Ford méltán híres szupersportkocsija, a GT. Nem közvetlen utódról van szó, hanem egy új fejlesztésű modellről, amely megkapja a GT jelölést.
Egyelőre nincs túl sok információ az autóról, állítólag alumínium vázra épül, míg karosszériáját döntően karbonszálas anyagból készítik. Fontos a dicső múlt a Fordnak, ezért a formavilág retrósnak ígérkezik.
Hibrid hajtásláncot álmodtak az autóba, kompresszoros V8-ashoz kapcsolnának izmos elektromotort, 600 lóerő feletti együttes teljesítményt elérve. Három másodperc alatt gyorsulhat százas tempóra a körlbelül 1400 kilogrammos sportkocsi, végsebessége 320 km/óra feletti.
Az se biztos, hogy igaz az egész történet, így a premier időpontjáról kár is lenne beszélni. A Ferrari 458 Italia és a McLaren MP4-12C riválisának szánják az új GT-t, mindkettőnél alacsonyabb áron kerülhet piacra.
Genfben debütál a Toyota Yaris hibrid
Címkék: hibrid autó, zöldautó, tanulmányautó, Genfi Autószalon, Toyota, Toyota Yaris
Genfben tanulmányként mutatja be a Toyota a Yaris hibrid változatát (HSD Concept), a kisautóról megmutatta az első előzetes fotót is. Nemcsak a Yarist állítják ki újdonságként, ott lesz a standon a Detroitban már kiállított Prius-egyterű, melynek neve Prius-V helyett Prius+ lesz Európában.
A hagyományos változatokhoz képest eltérő front résszel készül a hibrid Yaris, a fényszórókba LED-ek kerülnek. Még nem tudni, hogy pontosan milyen paraméterekkel rendelkezik a hibrid hajtáslánc, valószínűleg az 1,33 literes motorhoz kapcsolták a villanymotorokat. A kisautó fogyasztási adatait sem hozták nyilvánosságra a japánok, de a 4 liter alatt fogyasztásra és 90 g/km alatti szén-dioxid kibocsátásra számíthatunk.
Valenciennes-ben, Franciaországban gyártják majd a benzines-elektromos Yarist is, legnagyobb ellenfele a Honda Jazz hibrid lesz. A Prius+ a sima Priuséval megegyező hajtáslánncal kerül piacra, bár az európai specifikációt hivatalosan még nem véglegesítették.
Kutyának se kell a Chevrolet Volt és a Nissan Leaf
Címkék: zöldautó, hibrid autó, Chevrolet, Nissan, Nissan Leaf, Chevrolet Volt, elektromos autó

Amerikában a Chevrolet Voltért és a Nissan Leafért sem tolonganak a vevők, alig néhány darabot adtak el belőlük januárban.
A Chevrolet és a Nissan is világmegváltónak tartja saját alternatív modelljeit, a konnektoros hibrid Voltot, illetve a teljesen elektromos, európai Év autójának és az [origo] Év autójának is megválasztott Leafet. Lehet, hogy az alkalmazott technológia mindkét autóban nagyon kifinomult, a vevőknek azonban egyelőre nem kell az ilyesmi.

Januárban mindössze 321 darab Voltot adott el a General Motors, miközben, csak összehasonlításul, 28 ezer Silverado pickupra akadt vevő. Még ezzel a szerény értékesítési adattal is kiütéssel nyert a Volt a Leaffel szemben, amelyből alig 87 darab kelt el az amerikai piacon.


Utolsó kommentek