Tavaly, a Detroiti Autószalonon mutatta be tanulmányként az 1-es sorozat elektromos változatát a BMW. Genfben már az ActiveE szériaváltozata áll a nagyközönség elé, mely gyakorlatilag semmit nem változott a koncepcióhoz képest.

Ugyan sorozatgyártású autóról van szó, ám elsősorban csak tesztcélokat szolgál, ezer darab készül belőle. Gondosan válogatott amerikai, európai és kínai ügyfelek juthatnak hozzá, valószínűleg a vállalati szektorból. A tapasztalatokat a jövő elektromos autóihoz használják fel a bajorok.
170 lóerő az elektromos motor csúcsteljesítménye, legnagyobb nyomatéka 250 Nm. Százas tempóra valamivel több mint kilenc másodperc alatt gyorsul az autó, végsebessége elektronikusan korlátozott 145 km/óra. Összesen három lítium-ion akkumulátor táplálja a motort, amely a felesleges mozgási energiát is visszatáplálja az akkumulátorokba. Ezzel a megoldással húsz százalékkal növelhető a hatótávolság.
Ugyanakkora az utastér, mint a hagyományos 1-esekben, a csomagtartó kapacitása ugyanakkor 200 literre csökkent az akkumulátorok elhelyezése miatt. Az autó újratöltése egy egész éjszakát vesz igénybe hagyományos fali konnektor használatával.